SIXGEAR BLOG


Kalandozás a Balkánon

Kalandozás a Balkánon

„Korábban sok ismerősöm emlegette Boszniát, Montenegrót, mint motoros paradicsomot, és persze az albán SH 20-on való motorozás gondolata is felcsigázott.”

„Mivel a túra augusztus második felére esett, napközben 35 oC körülötti meleggel kellett számolni. Az Erdélyben már jól bevált Sixgear Sheila nadrág és a Sixgear Switch Lady kabát volt rajtam.”


Balkántúra (Szerbia, Bulgária, Románia)

Balkántúra (Szerbia, Bulgária, Románia)

„Megnéztem előre, milyen időjárás szokott lenni ebben a régióban szeptemberben, és konstatáltam, hogy 12 és 22 fok között szokott lenni az átlag, mérsékelt mennyiségű esővel. Ennek ellenére végül a Sixgear Surge kabáttal és Drake nadrággal indultam útnak.”

„A városi használatra kitalált kabát 140 körül csak egy elégségesre tudott vizsgázni. A Drake nadrág jobban teljesített, megvédte a térdem a protektor meg az enyhén szélzáró anyag, úgyhogy nem hűltek le teljesen a térdízületeim.”


Káli medence

Káli medence

„A Balaton felvidék szép időben csodás, tehát irány a Káli medence.”

„Biztos, ami biztos, full Sixgear szettben mentem, de azért becsomagoltam az esőruhát is.”

„Kis csapatunk végzetét most sem kerülte el, Martonvásártól Székesfehérvárig felhőszakadásban teltek a kilométerek. Hála az esőruhának, szárazon megúsztam az etapot, az eléggé lehűlt időben az esőruha-nyári túraruha kombó most is kellemes meleget és komfortot nyújtott.”


Transfogaras és Transalpina, avagy a gondolatok ereje

Transfogaras és Transalpina, avagy a gondolatok ereje

„Boszorkányság vagy a gondolatok teremtő ereje, de kb. a 3. napon kiderült, hogy a csapat átmegy a Transfogarason és a Transalpinán. Legalább a Sixgear Switch Lady kabátot és Sixgear Sheila nadrágot is tesztelhetem nehezebb körülmények között.

„A borult idő láttán persze már induláskor magunkra öltöttük az esőruhát, majd miután 2 órát motoroztunk benne egy csepp eső nélkül, és szépen kisütött a nap, levettük. A bőrdzseki és nadrág kellemes viselet maradt, nem fülledtem be, de azért jó volt megszabadulni az esőruhától.”


A Drake nadrág hozzám nőtt

A Drake nadrág hozzám nőtt

„Napi motoros felszerelésem szerves részévé vált, illetve hosszabb távra is szívesen veszem.”

„Elázni még mindig csak egyszer áztam meg benne, de ezt az akadályt is jól vette, pedig egy kiadósabb zivataron voltam kénytelen keresztülmenni. Teljesítette elvárásaim, valóban kiváló ingázó, rövidtávú felszerelés. Zsebek száma, mérete pont megfelelő, ha nem többhetes túrára indul az ember.”


Zoli Korzikán, az ezer kanyar és ezer szakadék szigetén tesztelt

Zoli Korzikán, az ezer kanyar és ezer szakadék szigetén tesztelt

„Már a csomagolásnál eldőlt, hogy a hosszú autópálya-szakaszokon a teljes Sixgear Patrol szerelés rajtam lesz, mely kiegészült egy színben hozzá passzoló Sixgear Spydair nyári kesztyűvel.”


Csilla a versenypályán is kipróbálta magát és bőrruháját

Csilla a versenypályán is kipróbálta magát és bőrruháját

Lényegében gyerekkori álmom vált valóra, amikor kipróbálhattam egy versenypályát.

Elsődleges célom az volt, hogy a kanyarvételi technikámon csiszoljak. Hát erre a pályán volt is lehetőség


Milyen volt 30 fokban motoros cuccban a Suzuki rekordkísérleten a Hungaroringen?

Milyen volt 30 fokban motoros cuccban a Suzuki rekordkísérleten a Hungaroringen?

Egész nap lassú sebességes gyakorlatokat végeztem, szlalom, vészfékezés, kikerülés, ilyenek. Elég volt néha levenni a ruhát, hogy visszahűljek üzemi hőmérsékletre, utána gond nélkül vissza tudtam venni és a következő órára jól voltam.


Te már kimostad a motoros ruhádat? Zoli megtette. Meg is lepődött, mennyi kosz jött ki belőle!

Te már kimostad a motoros ruhádat? Zoli megtette. Meg is lepődött, mennyi kosz jött ki belőle!

Attól, hogy egy ruha fekete, és nem néz ki piszkosnak, ennyi kilométer után BIZTOSAN az! Csak nem látszik.


Bőrben egy vezetéstechnikai tréningen? Csilla ad a biztonságra. Még alacsony tempójú gyakorlatoknál sem vette le a bőrcuccot.

Bőrben egy vezetéstechnikai tréningen? Csilla ad a biztonságra.

„Vezetéstechnikai tréningen vettem részt, amely tűző napon, aszfalton, alacsony sebesség mellett zajlott.”

„A kabát és a nadrág is nagyon kényelmes volt végig.”

„15 km/h sebesség alatt a ruhán lévő textilbetétek értelemszerűen nem tudták ellátni megfelelően funkciójukat, kisebb megiramodásoknál azonban a menetszél már kellemesen hűsített.”


Az ördög a részletekben bújik meg. Zoli észrevett néhány „okos trükköt” a Patrol ruhán, ami eddig elkerülte a figyelmét.

Az ördög a részletekben bújik meg.

„A reggeli hidegek tovatűnésének köszönhetően kivettem a dzsekiből is a bélést, így a nyári konfiguráció teljes mértékben előállt.”

„A sok hátra tekintés, törzs kicsavarás közben sem éreztem a régi felsőimhez hasonló páncéling érzést.”

„A gumis betétek teszik a dolgukat a dzseki hátába integrálva. Megvallom, csak most vettem észre. Ez a jó design-nak és a színezett résznek köszönhető.”


Gyalogtúra és sziklamászás motoros cuccban

Gyalogtúra és sziklamászás motoros cuccban

Henrik nem aprózza el a tesztet. Mindent megcsinál a ruhákban, amire ki lettek találva, és még azon túl is bevállal néhány attrakciót. Legutóbb például a Csókakői várat mászta meg.

„A ruhák nagyon jól tették a dolgukat, átengedtek hatalmas mennyiségű hűsítő levegőt, pedig már 24 fok fölé kúszott az a bizonyos higanyszál”

„Amikor gyalog felmentem a várba, a hőmérséklet már 28 fok körül lehetett. A kabát ekkor is rajtam volt, és kibírható volt, egyedül a karom izzadt meg kicsit, ahol softshell van, nem mesh, így ez érthető is.”


„Az első melegebb napok tapasztalatai”

„Az első melegebb napok tapasztalatai”

Még mindig jól érzi magát Csilla tetőtől talpig bőrben?

„Bár arra készültem, hogy rövid ujjú blúzra felvéve igencsak melegem lesz benne, megtapasztalhattam, hogy a kabát membránnal együtt is kellemes viselet, annak ellenére, hogy 25 fok körüli hőmérséklet mellett tettem próbára.”


„Azok számára is ajánlom, akik azért nem használnak védőfelszerelést, mert túl melegnek gondolják”

„Azok számára is ajánlom, akik azért nem használnak védőfelszerelést, mert túl melegnek gondolják”

Henrik ez alkalommal a Sixgear Drake nadrágot elemezte alaposabban.

„Combnál, illetve sípcsontnál van mesh, azaz a térdízületet szélzáró anyag védi, aminek én speciel örülök, a térdem amúgy is érzékeny a szélre, hidegre.”


„Gyűlnek a megtett kilométerek a Patrol ruhában”

„Gyűlnek a megtett kilométerek a Patrol ruhában”

Zoli imádja munkába járós ruháját, néha le sem veszi…

„Ami nagyobb változás, hogy kicseréltem SAS-TEC protektorokra a kabátban és a nadrágban lévő gyárikat. No, innentől valahogy még kényelmesebb viselet lett mindkettő, talán a protektorok formázottsága miatt.”


„Sokan észrevesznek, jóval többen, mint a korábbi, fekete ruhámban”

„Sokan észrevesznek, jóval többen, mint a korábbi, fekete ruhámban”

Zolinak elege lett abból, hogy mindene fekete. Új, láthatósági színű ruhájában egyetlen pillanat alatt a forgalom látványos szereplőjévé vált. De csak megjelenésében tetszik neki a Patrol vagy a praktikummal is elégedett?

A tükörben egy jó kiállású motoros nézett vissza rám, ami a ruha érdeme, elsősorban a tetszetős designé! Szép arányok, vagány szabások, mondhatni trendi összeállítás köszönt vissza rám.

A varrások, eldolgozások, cipzárak mind a kategória átlagát, ha nem a tetejét képviselik.


„A softshell is, háló is tud nyúlni keveset”

„A softshell is, háló is tud nyúlni keveset”

Colos srácok nehezen találnak magukra dzsekit. Ami jó hosszban az bő, ami elég szűk, az biztos, hogy rövid… Kivéve a Sixgear Drake dzseki. A majd’ két méteres Henrikre teljesen jó.

„Azért esett a választásom ilyen kabátra, hogy melegben ne olvadjon egybe a testemmel, ingázás, nyári túrák során ne úgy szálljak le a motorról, hogy ketten segítenek rólam lecuppantani a kabátujjakat.”

„A mellkasi részen lévő hatalmas, sűrűn perforált anyag, ami a háton is, szinte az egész gerincprotektori résznél folytatódik. A kabát egyéb részei, ujjai softshellből készültek, ami korábbi tapasztalataim alapján viszonylag szélzáró és egy kevés csapadékot is elbír, impregnáltságtól függően.”


„A motoros dzseki még a csinos ruhához is teljesen jól illett”

„A motoros dzseki még a csinos ruhához is teljesen jól illett”

A nyári bőrcucc milyen tavasszal? Csillát hálós betétes bőrruhába öltöztettük, nehogy megsüljön nyáron. De még nincs nyár! Vajon hogy teljesít ilyenkor a Sixgear Switch Lady bőrdzseki?

„A kabát elején lévő hálós részre voltam igazán kíváncsi, hogy a hűvösebb tavaszi időben mennyire lesz szélálló. Legnagyobb megdöbbenésemre autópályán jó tempóban egyáltalán nem éreztem a menetszelet. Szóval a membrán a hideg és a szél ellen tökéletesre vizsgázott.”

„A kora délutáni Budapesten történő motorozás során 15°C körül, városi tempóban egyáltalán nem fáztam.”

„Nőként szintén fontos szempont, a motoros dzseki még a csinos ruhához is szerintem teljesen jól illett.”


Patrol, Switch és Surge dzsekik hosszú távú teszten

Csillát bőrbe öltöztettük

Tavaly Zita és Peppe tesztelte a szellőző betétes bőrdzseki női és férfi prototípusait. Mindketten elégedetten nyilatkoztak róluk, néhány apróságba tudtak csak belekötni, amit a sorozatgyártásig orvosoltunk. Idén már kapható a boltokban a Switch és a Switch Lady. Az új tesztelő megkapta hosszú távú tesztre a hozzá legjobban illő, szintén szellős Sheila bőrnadrággal együtt. Csilla gyakran autópályázik CBF600-asával, ugyanakkor városban is sokat megy. Ebben a szerkóban nagy tempónál biztonságban lesz és remélhetőleg nyáron sem fog megsülni benne.

Csillát bőrbe öltöztettük


„Tetszik, bár nem a külleme miatt venném meg, hanem a jó láthatósága miatt”

„Tetszik, bár nem a külleme miatt venném meg, hanem a jó láthatósága miatt”

Új átmeneti túradzsekinket még tavaly adtuk oda tesztelőnknek, hogy próbálja ki, nyúzza, és ha nem tetszik valami, rögtön szóljon, hogy mire sorozatgyártásba kerül, tudjunk rajta módosítani. Peppe komolyan is vette a feladatot, bőven jegyzetelte a hibákat. Főleg a kabát ujjával voltak problémái…


Tudod mi az a TASLAN anyag?

Tudod mi az a TASLAN anyag?

Egy extra könnyű, lenge anyag, amiből direkt városi kanyargáshoz, illetve robogózáshoz készítünk ruházatot.

A puha tapintását és kellemes, természetes hatását a fonal különleges kikészítésének köszönheti. A vezérfonalak különösen vastagok, szilárd magjukat texturált felület borítja.

 


Switch és Switch Lady

SIXGEAR SWITCH FEKETE KÉKSIXGEAR SWITCH FEKETE FEHÉR PIROS

Sokszor találkozunk az üzletben olyan motoros párokkal, akik szeretnének „összeöltözni” szívük választottjával. Na persze a srácok szeretnének férfiasan, a csajok pedig nőiesen kinézni, ami totál megérthető.

Ezért szerettük volna olyan motoros dzsekivel bővíteni a palettát, ami a bőr erősségével és textil kényelmével van kombinálva és tavasztól őszig megállja a helyét, ráadásul férfi és női verzióban is elérhető.

Így született meg a Sixgear Switch és Switch Lady ötlete.


„…Végre egy egyedi szín”

Luna motoros dzseki tesztelés

A Luna egy olyan motoros dzseki, amiben már a színe miatt sem fognak fiúnak nézni. A nagy világos felületeket egy kis színes csík töri meg. Nagyon kényelmes darab, a praktikus, több réteg bélés egész évben hordhatóvá teszik.


Reggel hűvös és eső, délután meg leszakad rólad a gatya a melegtől?

SIXGEAR motoros ruházat

Visszavonhatatlanul itt az ősz és a kiszámíthatatlan időjárás. Ez nem azt jelenti, hogy le kell tenni a motort, csak azt, hogy érdemes a cuccaidat úgy megválogatni, hogy a reggeli melóba menet és a délutáni gurulás is élvezhető legyen.


Meg van az az érzés, amikor nyáron motorra ülsz és egy pár órás túra után garantált, hogy pólót kell cserélned?

Meg van az az érzés, amikor nyáron motorra ülsz és egy pár órás túra után garantált, hogy pólót kell cserélned?

Nekem mindig nagy dilemma volt, hogy milyen dzsekit válasszak, mert még ha a pénztárcám meg is engedné, akkor se szeretnék 3-4 féle motoros kabátot bezsúfolni az amúgy is tömött szekrényembe csak azért, hogy legyen egy, ami szellőzik, meg egy, ami nem ázik… na és mikor melyiket vigyem magammal?


SIXGEAR a Motorfesztiválon

Hosszú és mozgalmas időszak áll a hátunk mögött. Február 24. -26. között rendezték meg idén a Budapest Motor Fesztivált a Hungexpon, ahol a SIXGEAR termékek külön részleget is kaptak.

Ugye milyen klassz volt?

SIXGEAR stand